Saját fordításban(Tiger Leaping Gorge) ez az a völgy ahol a legenda szerint a vadász elől menekülő tigris átugrott a Jangce folyón a szurdok legkeskenyebb pontján.Számunkra a Kínában eltöltött szűk egy hónap legszebb élményét jelentette ebben a mesevilágban tett kirándulás.Az odajutás a caicuni bázisról ugyan nem volt egyszerű hiszen először egy minibuszon zötyögtünk 4órát úttalan utakon majd ezt követően rögtön átszálltunk egy kicsivel nagyobb buszra ami már olyan tájakon pöfögte a kormot ahol az utat is magának követelte az enyészet.Néhol 2500 méteres magasságba kapaszkodott fel a 25-30 fős matuzsálem, nem is nagyon mertünk oldalra tekinteni hiszen védőkorlát csak elvétve szegélyezte a szerpentint de a sofőr rutinosnak tűnt hiszen ilyen körülmények között is szemrebbenés nélkül előzött hatalmas teherautókat, beláthatatlan kanyarokban, a dudát használva figyelmeztetésül az esetlegesen szemben közlekedőnek:)Az utazóközösség a tőle megszokott módon tolerálta a kanyargós hegyi menetet, diszkréten elhelyezték az ebédre elfogyasztott tésztalevest a buszon található műanyag vödrökbe. A Kínaiak nem tudnak utazni!
Megérkezvén Chatuou-ba(ahonnan az ösvény elindul fel a hegyekbe) már igen elcsigázottak voltunk ezért még a nehezebb szakasz megkezdése előtt meguzsonnáztunk egy öszvérháton közlekedő helyi fiatalember társaságában aki nem tágított mellőlünk azt remélve talán igénybe vesszük az állat szolgáltatásait hegynek fel.Nemsokára belátta, hogy nem olyan fából faragtak minket..
Tehát még a megérkezésünk délutánján megindultunk a völgy felfelé vezető ösvényén azt remélve, hogy még aznap elérjük a szállásnak kinézett falut és azon belül a Naxi család vendégházát ami bő négy óra járásra volt meredeken felfelé.A négy órából bő öt óra lett még úgy is, hogy a hozzánk verődött két kínai férfi segített az eligazodásban fenn a hegyen, mi nyelvismeret híján nem tudtuk volna lekenyerezni az öreg kecskepásztort, hogy ugyan, mutassa már meg a helyes irányt! Fizikálisan ugyan elég megterhelő volt de a csodálatos látvány kárpótolt minket minden fáradságért. A vendégház nemcsak az elhelyezkedéséből kifolyólag volt álomszerű, de a tradicionális épület és a vendéglátó család kedvessége, a finom vacsora, mind elengedhetetlen volt ahhoz, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodjunk.A szobánk olcsó volt és ugyan nagyon egyszerű de az ablakból a kilátás a Jáde sárkány hegy sziklás hófödte csúcsára, korán reggel mosolyt csalt az arcunkra.
Ébredés után megreggeliztünk, elbúcsúztunk a vendéglátóinktól és jóval az előző napi társainktól lemaradva elindultunk az előreláthatólag hat órás útnak. Össze kellett szedni magunkat, hiszen az egész kirándulás legnehezebb szakasza következett, az út egyből meredeken emelkedett és még csak ezután következett a híres 28 kanyar ami a sziklába vájva kanyargott felfelé és egészen a legmagasabb pontig vezetett. Kriszta jól bírta, részemről nagyon rosszul éreztem magam, erős fejfájás és hányinger majd később hasmenés is jelentkezett:(Sajnos a legrosszabbul a legmegerőltetőbb szakaszon éreztem magam de a tünetek egész délutánig elkísértek míg csak nem sikerült "könnyítenem" magamon.
Mindezektől függetlenül remekül éreztük magunkat , a metropoliszok után felemelő érzés volt 2000 méter magasan a folyó fölött a sziklaoldalban túrázni és végre megismerni Kína másik, általunk oly hőn áhított arcát is. Az idő kedvezett nekünk, folyamatos napsütésben élvezhettük a szemközti hófödte csúcsok látványát a gyönyörű erdőket az útba eső hegyi falvak hangulatát még úgy is, hogy a néhol csak fél méter széles gyalogút széle több ezer méteres mélységbe szakadt le közvetlenül mellettünk.
Este hat óra körül értünk a "Félút" vendégházba ahol hulla fáradtan válogatás nélkül vettünk ki egy-egy ágyat a 10 férőhelyes szobában. A szállás minden pontjáról, még a mosdókból is pazar kilátás nyílt a szurdok leggyönyörűbb részére. Sajnos az ott eltöltött éjszakával kapcsolatban igen rossz emlékeket őrzünk, köszönhetően a modortalan, iszákos, bűzlő nyugat-európai turistáknak akikkel a szobát kénytelenek voltunk megosztani.
Másnap reggel már csak az ereszkedés várt ránk ami 2-3 órát vett igénybe. Miután leértünk a völgy gyomrába a tegnap este megismert német utazó hölggyel Ritával és egy svájci párral közösen béreltünk egy mikrobuszt ami visszavitt minket Chatuou-ba ahonnan rögtön indultunk is tovább Lijangba.Lijang óvárosa a Világörökség része de miután láttuk a város többi részét áthaladván rajta, semmi kedvünk nem volt ott tölteni az éjszakát.Nem is beszélve a védett városrészt elözönlő turisták hadáról. Kezdünk rutinossá válni!
Így hát kiraktuk Ritát aki velünk utazott eddig és azonnal folytattuk utunkat vissza Caicunba egy 4 órás út keretében. Az utazás alatt egyetlen öt perces pihenő volt ahol a sofőr a zuhogó esőben lemosta a buszt. Csak mi nevettünk rajta úgy tűnt ez feléjük bevett szokás..
