Bármennyire is megkedveltük a kis halászfalut az Erhai partján, várakozással teli örömmel vártuk, hogy elhagyjuk Kínát és folytassuk utunkat Vietnámba. Még úgy is, hogy tudtuk, ez két nap buszozást jelent, kekszen és vízen tengődve.Ezúttal egy öt órás seggeléssel kezdtünk, vasaltuk tovább az egyébként is minden domborulattól megfosztott hátsónkat.Rutinmunka. Kunming ezúttal sem hagyott bennünk mély nyomokat, miután megérkeztünk bebuszoztunk a belvárosba a két belga nővel akiket út közbrn ismertünk meg, nagyon szimpatikusnak találtuk őket és megoszthattuk velük kínai élményeinket. Nekik már nagyon elegük volt az országból de még kénytelenek voltak még három hetet ott eltölteni. A szállásunk kielégítő volt a vacsora amit elfogyasztottunk ehető. Korán keltünk, hiszen nem volt egyszerű kijutnunk a buszpályaudvarra ami a város szélén terpeszkedett irdatlan méreteivel. Taxi helyett mint ahogyan eddig minden esetben saját erőből és a helyi tömegközlekedést igénybe véve jutottunk el célunkig. Amikor megláttuk, hogy az előttünk álló nyolc órás utat egy ótvar, legalább 30 éves, Setra gyártmányú buszon kell megtennünk már csak az tartotta bennünk a lelket, hogy nem lesz tele a busz és át tudunk ülni hátra, elnyújtózni. A busz tele lett, mi pedig maradtunk a helyünkön. Az utazóközönség sokkal kulturáltabban viselkedett mint ahogy azt az elején sejteni lehetett így könnyebb volt elviselni ezt a napot. Ezúttal az induláskor kiosztott ”hányószacskók” sem teltek meg pedig a puszta jelenlétük is ijesztő volt számunkra.
Közeledvén a vietnámi határhoz a táj harsány zöldbe váltott és hatalmas banánligetek borították a kanyargó folyót körülölelő hegyeket. Az utolsó száz kilométeren az alagutak egymást követték és amikor éppen nem egy alagúton haladtunk keresztül akkor az azokat összekötő több tíz méter magas hidakon vezetett az utunk. Amint a határvárosban Hékou-ban leszálltunk a légkondicionált buszról, közvetlenül a saját bőrünkön tapasztaltuk meg azt a klímát amire a buja növényzetet az ablakból látva következtetni lehetett. Nem a trópusi időjárás volt az egyetlen változás. Hekou az eddig megszokott jelentéktelen kínai kisvárosok után, üde színfoltot jelentett szinte tengerpartinak nevezhető hangulatával. A határvonalat jelentő folyó partján sétáltunk be a városközpontba miután a minket fuvarozni akaró motoros és autós jelentkezőket leráztuk. Nem mondhatjuk, hogy élveztük azt a 4-5 kilométert a nap végén, így amikor sötétedni kezdett kivettünk egy szobát és gyors vacsora után nyugovóra tértünk.
